Hírek

10 máj
Sárgulás 2024
Fogatokon és hintókon vonultak végig a városon a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói pénteken, csaknem félévszázados hagyományuknak megfelelően így búcsúztak a várostól és az intézménytől. Az idei Sárguláson csaknem 550 hallgató ünnepelte egyetemi tanulmányai végét.
09 máj
Sikerek, eredmények az oktatáskutatásban
Alumni találkozóval egybekötött szakmai konferenciát rendezett Mesterség és intelligencia az oktatáskutatásban címmel szerdán a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola keretében működő Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program és a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet. Az eseményen egykori tanítványok és jelenlegi kollégák köszöntötték az alapítót, a 85 éves Kozma Tamás professor emeritust.
09 máj
Diplomáciai támogatás a partnerséghez
Tudományos együttműködési lehetőségekről egyeztetett a Debreceni Egyetemen Irán budapesti nagykövete. Morteza Moradian szerdai látogatása részeként Debrecenben tanuló iráni hallgatókkal is találkozott.
09 máj
Díjazott egyetemi professzor
Tanulmány kategóriában Artisjus Irodalmi Díjat vehetett át Bényei Tamás egyetemi tanár. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Brit Kultúra Tanszék professzora Az angol irodalom története könyvsorozat 1930-tól napjainkig 1-2. rész címet viselő köteteiért részesült az elismerésben.
07 máj
Akadémiai Díjat vehetett át a DE professzora
Rangos tudományos elismerésben részesült Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Intézet professzora, a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék vezetője. Az Akadémiai Díjat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 6-i ünnepi ülésén adták át Budapesten.
07 máj
Alkotással a gyógyulásért
Különleges tárlat nyílt a Debreceni Egyetemen. A kiállított tárgyakat, a hímzett táskákat, kerámiákat, vesszőkosarakat ugyanis a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Nappali Rehabilitációs Osztályán gyógyulók készítették. A szervezők a kiállítással a pszichiátriai betegekkel szembeni megbélyegzést szeretnék csökkenteni.
07 máj
Tudományos diákköri konferencia a BTK-n
A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) 14 intézetének, tanszékének 117 hallgatója bizonyította tudását a kar tudományos diákköri megmérettetésén. A rendezvény célja a tehetséggondozás mellett, hogy a hallgatók folyamatos visszajelzést, támogatást kapva készülhessenek a 2025-ös Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK).
06 máj
Diplomata a kulturális és gasztronómiai forgatagban
A fülöp-szigeteki hallgatók meghívására a délkelet-ázsiai szigetállam budapesti nagykövete is ellátogatott a Debreceni Egyetem nemzetközi gasztronómiai fesztiváljára, az International Food Day-re. Frank R. Cimafrancát és küldöttségét Szilvássy Zoltán rektor is fogadta.
29 ápr
Vendég: Csikos Sándor, a Nemzet Színésze
A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium beszélgetésre invitálta Csikos Sándort, a Csokonai Nemzeti Színház művészét. A Szigetben május 10-én, pénteken 17 órakor kezdődő eseményen Lakó Zsigmond, a Művészeti Központ igazgatója beszélget a Nemzet Színészével.
26 ápr
TTK Szakmai Nap: összekapcsolták a hallgatókat és a vállalatokat
Mintegy ezer hallgató és harminckét vállalati partner részvételével rendezett Szakmai Napot a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A diákok megismerhették a TTK-val kapcsolatban álló cégek profilját, követelményrendszerét, az általuk kínált karrierlehetőségeket. Most először angol nyelvű szekcióval is készültek a szervezők.

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.